Első gimnazista koromban írott 1 691012-2415 című versem így végződik: “tollal / félig írt füzettel / indulok szerencsét próbálni / Birtalan Balázs lehessek” . E projekt beteljesedését utóbb változatos utakat bejárva, leleményes eszközökkel próbáltam megakadályozni.
“A győztesnek rejtett mannát adok és egy fehér követ. A kövön új név van, amelyet senki más nem ért, csak aki megkapja” – ígéri a Jelenések könyve. Hosszú ideig kutattam megszállottan a magam fehér köve után; e korszak mélypontjának azt az időszakot tartom, amikor azzal áltattam magam: megtaláltam. Részben ennek következményeként volt bő tíz év az életemben, mialatt egyáltalán nem írtam verset.
A kő kereséséről letettem (bár némelyek szerint valaha a kezemben volt, csak mint ama tengerpartot járó kisgyerek, messzire hajítottam). A győztesség kérdése egy ideje nem foglalkoztat, mi több, kifejezetten igyekszem kerülni azon helyzeteket, amelyek csak a győztes-vesztes dichotómiában értelmezhetők. A személyi szám általános használatát az évek során alkotmányellenesnek minősítették.
Marad a toll, füzet.
